A keresztény lelkiségi írók gyakran említik a preparatio animae, a lélek előkészítésének szokását. Ez a konkrét gyakorlatban azt jelenti, hogy a hívő kicsit hamarabb érkezik meg a szentmisére, nem az utolsó pillanatban esik be az ajtón. Így marad idő a lélek előkészítésére, az Úr Jézussal való eucharisztikus közösségre való ráhangolódásra, az ünneplésre. Ugyanez érvényes lehet a mise utánra is. Nem azonnal megy ki a templomból, hanem időt szakít adorációra, csendes imádásra, elköszönésre, a világba való visszatérés átmenetének megteremtésére. / Christian Schütz /.